2020. március 29., vasárnap

Nehéz napok és az áttörés

Nehéz napok, nehéz idők.....Tombol tovább a koronavírus. Tegnap óta már kijárási korlátozás is életbe lépett, ami azt jelenti, hogy 9-12 között csak a 65 év felettiek mehetnek boltba. Élelmiszerboltok, drogériák, patika nyitva, minden más zárva. Apa továbbra is heti 2x4 órát bemegy az irodába, de a többi időt itthon töltjük. Az időjárás is viccelődik velünk. Egy hete pénteken 20 fok volt, hétfőn havazott, majd most hétvégén megint 17-18 fok van. Szerencsére a tavasz is nekiindult, szépen virágzik minden.
Teca nagyiékkal csak séta alkalmával tudunk találkozni, eldugott, néptelen helyen. Voltunk náluk a tárnoki kertben is kutyástul. Családon belül is tartjuk a 1,5-2 méter távolságot, de a nagy, nyitott teret nem gondoljuk veszélyesnek. Árpi nagypapa és Melinda voltak vele babakocsival sétálni. Sajnos Peti szüleit régen nem láttuk már. 

Tavaszolás

Madzagocskának (is) nagyon nehéz napok vannak a háta mögött. Bő egy hete elkezdett egész nap nyafizni, hétvégére hőemelkedése lett. A fülét piszkálgatta, így hétfőn járvány ide vagy oda, elmentünk az orvoshoz. Időpontra, utcán várakozva a bejutásra. Szerencsére nem volt semmi baj. A nyígás viszont folytatódott. Én kezdtem elképesztően rossz állapotba kerülni, azt hiszem a halló-egyensúlyozó szervem érzékenysége ebben is megmutatja magát, nem csak a kocsis és egyéb hányingerben. Komoly feszültségbe kerültem, rémálmok, szorongás kísérte. Gabi kolléganőmmel konzultálva arra jutottunk, hogy bizony kellene lépni tovább a fejlődésben már, unatkozik, beragadt erre a szintre Marcesz. Segítsek neki kicsit. A dévény is elmaradt most a járvány miatt. Átvittem hát a kuckóba tornázni, majd másnap jött a kérés a Koraiból, hogy segítsünk az online terápiákban egy-két videóval. Így a feladatokat fel is vettük két napon át eddig. 


Tegnapra mégis (szombat) mélypontra kerültünk mindketten Madzaggal. Semmi nem volt már jó. Sem lent, sem sehol. Maximum kézben, de ott sem volt megnyugvás, mert forgott és ugrott ki a kezünkből. Nyilván ő is érezte a szorongásomat, a korona-helyzet miatti feszkót, meg az ingerültségemet, amit a folyamatos hangterhelés okozott számomra. Én már nagyon kétségbe estem.

Mélyponton

Anikó kolléganőmmel is beszélgettünk ma délelőtt, aki azt tanácsolta, hogy cseréljük le a színes szőnyeget egyszínűre. Marci érzékeny baba, sok volt neki a szín, valószínűleg ezért szökött le mindig a szőnyegről. Nem tudott megpihenni, a karomban sem. Magyarul szenzorosan besokallt kicsit. (Anyja fia.) Az érzékenyebb babákra jellemző az is, hogy a nyafizás sokszor a nagy fejlődési ugrást előzi meg, ahogy így volt ez korábban is. Ilyenkor intenzíven érik az idegrendszer, zajlik a velőshüvelyesedés az idegeken. Történik ez a belső folyamat, és nem tud vele a babó mit kezdeni. Mint egy mensi előtti hormonális bumm. Hihetetlen mennyire nem tudok szakemberként gondolkozni, ha a saját fiamról van szó. Eszembe juthatott volna. De szerencsére vannak szuper kolléganőim, hála és köszönet nekik! 

És IGEN! Mára megtörtént az áttörés!!!!! Én délelőtt próbáltam aludni kicsit, miközben Carmesz négykézlábra állt, és hintázott. Szerencsére Peti elkapta a pillanatot, így legalább vissza tudtam nézni, ha már élőben lemaradtam az első alkalomról.


Ezt ma többször megtette, és elkezdett egy-egy húzásnyit előre kúszni.Igaz ezt is most csak egyik lábbal csinálja, de az már tapasztalat vele kapcsolatban, hogy előbb egyik oldal, utána másik.  Tehát elkezdtek dolgozni a lábacskái. Beérett a torna, az idegrendszer. Elképesztően boldog vagyok, nagyon nagy mérföldkő ez most. Mázsás súly esett le a mellkasomról, mert ez is nyomasztott már egy ideje, hogy kicsit megrekedt a mozgása. 

Béke van
Hála ennek és a felületváltásnak, ma végre csend volt. Visszakaptuk a mosolygós, jókedvű kis Carmeszünket. Nyígott, ha éhes volt, ha álmos volt, de egyébként nem. Mintha kivasalták volna az idegeimet! 
Újra huncut és jókedvű

Drága-drága Kisfiunk! Nagyon büszkék vagyunk Rád! Remélem megmarad most már a jobb hangulat. Nagyon szeretünk!

Anya és Apa

2020. március 19., csütörtök

8 hónapos Madzag

Ma lett 8 hónapos a kis tündérünk. Sajnos elég vészterhes időket élünk mostanában a koronavírus miatt. Ilyet nem éltem a 40 évem alatt és reméljük nem is fogunk többet. Döbbenetes és félelmetes az egész. De ez nem ide tartozik, a 8 hónapos poszt alá. 

Carmesz az egészből mit sem érzékel persze, csak lényegében annyit, hogy nem megyünk sehová. Beszorultunk itthonra, de szerencsére ez a tavaszt nem tartóztatta fel, így ki is költözünk a teraszra. Marcesz nem annyira élvezi a kint létet egyelőre, sok neki a fény, meg a szellő. 10 perc után nyafog...Majd beletanul.
Mókamester
Átesett egy kisebb náthán, voltak nehéz estéi emiatt. Azt hittük a foga jön, de inkább  torka fájhatott, mert mi is elkaptuk tőle, és iszonyú torokfájással járt.

Gyönyörűség (kicsit betegen)
Amúgy mostanra övé az egész szoba, lényegében mindenhol van, csak a játszószőnyegen nem. Elgurul a sarokba, a székek alá,  a kályha elé és fedezi fel a világot. Sokszor rám sem néz, elvan magának akár háromnegyed órát is. Néha összemosolygunk, és dolgozik tovább. Öröm látni, ahogyan nyílik a kis gondolkodása, érdekli a nagyvilág és a nem-játék dolgok. Villásdugó, piszkafa, papucs, számítógép, az ágyról lelógó takaró. Ha megszerez valamit, akkor persze még főleg megkóstolja, de már forgatja, nézegeti, kopogtatja is a dolgokat. Ritkán van csendben, valamivel mindig zajong, vagy dumál játék közben. Komoly akarata van mostanra, nagy balhét csap, ha elveszi valaki a játékát. Ez a többi babára is vonatkozik. Sokszor nem jó, ha kicserélem másra, neki az kellett. Pl. a pelenkázón az orrspray. Pelenkázásról szólván, hát az mostanában szumó birkózásra hasonlít. Mindent fel tudok rá adni már hason fekve, kivéve az elől záródó pelenkát.

Szerel
A beszéde szépen fejlődik. Rengeteget sikongat, kiabál, elkezdett ciklizálni is (tátátátá, dájdájdájdáj, stb.) Vannak jókedv hangjai, recsegős visítás szerű hang és éles magas kurjongatás. Szereti a hangját továbbra is. Ha ránéz valaki mindig mosolyog, sikongat, nevetgél. Elképesztően kedves kisfiú.

Mozgásban a gurulást fejlesztette tökélyre, de sokat támaszkodik most már nyújtott könyökkel is. Egyszer-egyszer már fekvőtámaszba is tolja magát. Érdekli minden, ami a feje fölött van, szóval elindult a felfelé törekvés a vízszintes tér meghódítása után. Szereti ha játszunk vele, most Apa is többet van itthon, és fiús játékaik is vannak.

Az étkezés terén nem haladunk olyan jól, ami a zöldség és a hús fogyasztását illeti. Néha bemegy egy kis sütőtök vagy répa, de a többi nem igazán. Nem is ment a súlya az elmúlt hónapban. Vettem viszont egy nagy levegőt, és a normál tápszer mellett döntöttem. A mostani koronás helyzetben ugyanis teljesen (és a hosszú időszak miatt gyanítom véglegesen) beszüntettük az anyatej vásárlását. Ami azt jelenti, hogy tápszerezni kell a kis Madzagot, viszont eddig laktózmenteset kapott, ami elfogy. Receptünk a fullosan aminosavasra van, ami ugyebár nem indokolt csak a hülye gasztrós doki ezt írta. Így visszatértem a szenzitív, de még mindig hipoallergén tápszerhez, amit csak ímmel-ámmal evett meg, és kalóriában sem a legjobb már neki. Szóval vagy a következő HA tápszer lett volna a megoldás, vagy a sima. A sima tápi viszont a laktóz rendes bevezetését jelenti, így kíváncsi voltam, hogyan reagál a pocakja. Közel egy hete kapja már vegyítve a HA tápival egyre növekvő arányban, és szerencsére semmi baja. A laktóz viszont új étel bevezetését is hozta magával, jöhetett a tejpép. Ezekben már sok kalória van, és jó sok fehérje, ha már a húst nem eszi. Elkezdtük a glutént is bevezetni a héten 8 gabonás pép és keksz formájában. Olyan édesen farigcsálja a két kis fogával a kekszet.  

"Van kekszem, látod?"



 Nehéz most összeszedetten írni, nagyon máshol járnak a gondolataim.

Isten éltessen kisfiam a 8  hónapos szülinapodon! Legyél mindig ilyen vidám és gondtalan, mint most! Nagyon szeretünk!

Anya és Apa

2020. március 3., kedd

Fogbajok és csavargások

Az első két fogacska kibújása után, most úgy fest, hogy a többit nagyon megszenvedi a kis Carmesz. Még nem is látszik melyik az, de már két este kellett nurofent adni neki. A tegnap este kifejezetten katasztrofális volt. Édes Kincsem úgy sírt, ahogy eddig még sosem. Igazi keserves, fájdalmas sírással, valódi könnyekkel. A szívem megszakadt érte. A karomban aludt el, ilyen már régen nem volt.Többször felsírt éjjel, meleg volt a kis teste is. Aztán reggel szerencsére jókedvűen ébredt, délelőtt meg délután is hatalmasat szunyált, pótolta az éjszakai alvást. Anyával együtt. 



Az elmúlt napokban nagyokat csavarogtunk. Voltunk pénteken mamakörben,

 
Süsü hatás (videót néznek)

vasárnap családi buliban a Dédinél,

Barbin elájulva


majd tegnap a korais anyukák jöttek össze a babákkal babatalálkozóra.


Csak az ő haja glóriás
 El is fáradt nagyon, pénteken meg tegnap volt a két nagyon sírós éjszaka. Ezek a találkozók mind alvásidőben voltak, nem aludt, csak az autóban.

Drága Kincsem! Legyél hamar túl a nagy fogfájáson. Szeretünk nagyon!

Anya és Apa

Sok idő múltán...

 Valahogy nem jutok el a blogolásig. Mentségemre legyen mondva, egyetem, vizsgák, szakdolgozat, beaadandók, plusz a gyerek életét is rendezn...