Ma lett négy hónapos a kis Madzagunk. Nagyon sok minden változott ebben az elmúlt egy hónapban, sokat fejlődött, sokat ügyesedett minden téren.
![]() |
| Ugye nem csak szerintem gyönyörű? |
A játékokért már nagyon ügyesen nyúl, és a szájába is vesz kb. mindent. Sokáig el tudja magát foglalni, de azért igényli, hogy egy szobában legyünk, vagy mellette üljek.
Rengeteget csicsereg, dumál, beszélget. Igazán imádja nézni az emberek arcát, sokkal jobban, mint a játékokat. Most már határozott különbséget tesz ismert és kevésbé ismert emberek között. Rám szinte mindig mosolyog, és legtöbbször Apára is. A hangsúlyokkal is kezd játszani. Reggel például kedvesen, imádó tekintettel néz rám, és nagyon lágyan, gyengéden mondja, hogy "eggü". A játék hevében pedig kiereszti a hangját, és már visongani is tud örömében. Nagyobb társaságban kell neki 5-10 perc a feloldódáshoz, de jól elvan mások kezében is (amíg Anyát nem látja), bár velük kevesebbet beszélget. A panaszkodást továbbra is nekem tartja fent, minden baját nekem kellene megoldani szerinte. Előfordul most már az is, hogy Apánál sem jó, Anyánál meg egy pillanat alatt megnyugszik. Kialakult az unatkozó nyígás is, ami nem sírás, hanem vergődés leginkább. Na attól sík ideg bírok lenni.
November 11-én volt az első névnapja, így most őt is ünnepelte már a család. Nagyon csinosan öltözött fel a nagy eseményre.
Az evés terén kialakult nagyjából egy egészen jól átlátható napirend. Jó étvágya van, bár most is pöttömke még, kicsit alatt van a 3-as percentilis görbének mind súlyban, mind hosszban. De formás, és harmonikusan fejlődik, nem sovány, nem kövér baba. Nagyon szeret enni. Ha már a székébe kerül, főleg ha előkerül az előke, na akkor nekiáll hangoskodni. Ez a trigger, így hívjuk Apával. Amikor végre jön az üveg, akkor két kézzel kap utána, és húzza a szájához. Nagyon édes! Amíg el nem kezd jóllakni, addig semmire nem figyel, maximum imádattal néz arra, akitől kapja. Utána még nyammog rajta, de már nézelődik közben. Pelenkatéren is minden rendben van.
![]() |
| Lassan már egyedül fogja |
Ébredéskor általában játszik és nézelődik, rágcsálja a kezét. Sokszor ő ébred előbb, én meg csak a nyammogó, szuszogó hangokra ébredek. Akkor fölé hajolok, és máris kapom az ezer wattos mosolyt. Hihetetlen, hogy minden reggel ilyen boldogsággal ébred, és így örül nekem (mondjuk én is neki). Ha még olyankor kimegyek melegíteni a kajáját, meg elintézni a fürdőszoba ügyeimet, azt is türelmesen várja az ágyában. Nem merem kitenni a székbe, mert ugye az a trigger..... :) Pelenkázáskor már nagyon mondja, fut, ugrál, kiabál. Indulhat a nap!
Sokat jövünk-megyünk újabban. Elindult a Mamakör, ami egy kiscsoportos kör, első babás anyukáknak. Két pszichológus vezeti, 7 alkalommal beszélünk át különböző témákat (szülés, anyaság, a babánk, a saját szüleink, párkapcsolat), és a velük kapcsolatos örömöket, bánatokat, nehézségeket. A Maminbabát átmenetileg elengedtem a saját testi állapotom miatt, helyette kéthetente hordozós klubba megyünk. Próbáltam egy szuper mei tai-t de igazából nem használtam. Rájöttem, hogy arra, amire jelenleg használnám a karikás kendő lesz jó, mert az a legegyszerűbb. Ki a kocsiból, megyek pár sarkot és már ott is vagyok típusú hordozás van most leginkább, mert itthon igazából kényelmesebb azért a babakocsi. Bár tény és való, hogy a nagy kutyasétáltatós terveimet nem valósítottam meg, ahhoz meg nem jó a babakocsi, csak ha Apa is jön. Az autósülésben vittem eddig a kocsiból kiszállva ide-oda, de azt nem bírom már. A mei tai vagy a kendő macerás a hosszú szárakkal, főleg esős, dzsuvás időben. A karikásat lehet úgy használni, hogy nem ér le a földre. Igaz féloldalas, de rövid távon remélem jó lesz. Aztán majd pedig tavasztól jöhet a love radius, amit kinéztünk még a hordozós konferencián. A sok program általában nagyon lefárasztja, igyekszünk egyelőre egy napra csak egyet tenni.
![]() |
| Evés után K.O. |
Összességében egyre nyitottabb, sokoldalúbb lett. Nagyon sokat kommunikál, megvan a saját ritmusa és tempója. Ezzel együtt még mindig elképesztően nyugodt és béketűrő kisfiú, jól tud alkalmazkodni a körülményekhez, amennyiben van Anya és kaja. Apával is egyre többet van, amikor Anya kap egy kis kimenőt, és igazán jól elvannak ketten is. Imádják egymást, én meg őket. Apa rengeteget játszik vele "jönnek a medúzák"-at, "delfineset", "hínárosat", szokott neki mesélni kis állatkákról. Tulajdonképpen ha együtt vannak, be nem áll a szájuk. Egyiknek se :D :D :D Imádni valóak együtt!!!
Édes, drága Kisfiúnk! Nagyhatalmas négy hónaposunk! Isten éltessen, boldog négy hónapos szülinapot! Nagyon szeretünk, Te vagy a mi legnagyobb Kincsünk!
Anya és Apa





