Valahogy nem jutok el a blogolásig. Mentségemre legyen mondva, egyetem, vizsgák, szakdolgozat, beaadandók, plusz a gyerek életét is rendezni kell.
A tavalyi év maga volt a horror. Az óvodában az új csoport finoman szólva sem jött be. Marci már első héten összeakadt a nagyfiúkkal (3 fő), és elkezdődött egy állandó feszkó közöttük. Még most is összeszorul a gyomrom, ha erről írok. Verték, verbálisan bántalmazták, kiközösítették. Hiába mentem be sokszor, kértem, hogy tegyék vissza a régi csoportjába. De hát nagyfiú, iskolaelőkészítős, kell neki a nagycsoport. Elkezdtem más óvodát nézni, kb esélytelen év közben váltani. Végre lett egy ovis kis barátja, de ő is elkezdett egy idő után a bántalmazó bandához húzni. Marci időnként bepisilt szeptemberben, aztán az alvása volt katasztrófa. Kis figurákkal ki tudtuk játszani a bent történteket, de így is szörnyű volt. Elkezdtünk menni egy pszichológushoz, akivel finoman szólva nem volt meg a kémia. 3 találkozás után már ADHD-t mondogatott, mi egyre inkább kétségbe estünk. Szerveztük az életet, hogy minden nap haza tudjon jönni ebéd után. Közben azért persze fejlődött is, megugrotta a buszozást is az óvónénivel. Tavasszal kerestünk fel egy másik pszichológust, aki szerencsére szuper volt. Lebeszélt a diagnozis utáni hajszáról, mert krízisben és traumában nem szabad, nem lehet megállapítani semmit. Vágtuk a centit a tanév végéig, hogy elballagjon a társaság. A nyár nagyon jól telt, voltunk nyaralni, megvolt a futóverseny is. Ősszel újra ovi, de itt végre az eredeti csoportba került vissza. Azóta kinyílt, vidám, eszik, alszik, fejlődik. Jó kedvvel megy oviba minden nap, ott is alszik. A visszamérésen a grafomotorika kivételével minden területen iskolaérettnek nyilvánították. Az óvónéni külön félrehívott azért, hogy beszámoljon róla, mennyire ügyes és jókedvű. Tavaly csak egyedül játszott az udvaron (igen, megforgatta a tőrt a szívemben), de idén bandázik. Sokszor el is alszik délután, tehát biztonságban érzi magát. Nekem még mindig annyira furcsa, hogy induláskor nincs gyomorgörcs.
Keressük az iskolát, bár évek óta egy felé húzok. Az ottani iskolakóstolgató tetszett neki, a leendő elsős tanítónéni is szimpatikus volt. Januárban még megyünk máshova, meg tavasszal is. De eddig ez jónak tűnik. Megtámogatva az iskolakezdést, heti 3 fejlesztése van. Már amikor senki sem beteg.....A szerdaiban nagyon elfárad, mert az délután van, és asztalnál ülős-figyelős. A tornák reggel vannak, ott elemében van.
A nagy dolog az életünkben, hogy tavaly karácsonykor ÁTKÖLTÖZTÜNK az új házba. Mostanra nagyon belaktuk, még persze nincs teljesen kész. Élvezzük minden zugát, mindenki a saját szobáját. Marci szerint minden szoba az ő szobája :) Imádja a lépcső alatti sarkot, alatta a kis várost, a hatalmas teret. Én is imádom, hogy együtt vagyunk, ha vasalok, főzök, eszönk, stb. Egy tér, nagy tér, és nekünk gyönyörű.
Amúgy nagyon nagyfiús lett a mi 6 évesünk. Nagyrészt önálló már öltözés és fürdés terén is. Persze lusta, így sokszor kér segítséget. De már a cipzárral is boldogul. Tgenap rengeteget tömegközlekedtünk, étteremben voltunk. Gyönyörűen lehozta az egészet, persze azért a járműveken izgult, hogy időben leszálljunk. Szóval tömegközlekedés is pipa. A meltdown ritka vendég manapság, egy-egy fordul csak elő. Ami nehéz, az m még sokszor az, hogy nem hagy mást szóhoz jutni. Ezen kell még dolgozni. Nyáron vettünk egy medencét, amiben magától megtanult siklani. Az úszás oktatóig nem jutottunk el, az ovival sem hajlandó menni De szereti a vizet, igazi halacska. A nyári éjszakai pelenkátlanodás óta egyetlen baleset sem volt, így az utolsó babás dolog van már csak hátra. A legnagyobb falat persze, a cumi. Itthon már csak este 7 után kapja meg. Az oviban alváshoz, de megbeszéltük, hogy karácsony után már nem visz cumit az oviba. Ez egy nagy és nehéz menet lesz neki, nagyon keresi az orális ingert. A fogai persze szörnyen állnak miatta, és már van két új is alul, illetve mozog egy harmadik. 110 cm és 16 kg, nem óriás továbbra sem :)
Most mindene a dínók, a kalózok, lovagok, na és a minecraft. Nézi is, játssza is (békés módban persze). Amit lát, utána lejátssza a kis legofigurákkal. Az autók ritkán kerülnek már elő, inkább legózik. Kalózhajót épít, csatázik, fiúskodik. Már sokszor nem vagyunk elegek a játékhoz, kortársakra vágyik. A dumája változatlan, jobb napokon levegőt sem vesz. A szókincse óriási, a fantáziája élénk. Nagy bohóc, és ugyanolyan mozgékony, mint eddig. Nehezen mozdul ki otthonról, de ott aztán megállíthatatlan. Igazán empatikus, állatszerető kis ember, nagy igazságérzettel megáldva. A humora is klassz, kezd olyan kis szenyócska lenni, már be-beszólogat olykor poénosan. Továbbra sem tapasztaljuk, hogy visszabeszélne, vagy szemtelen lenne. Persze van, hogy nem fogad szót, sokszor van harc az esti lefekvésből, de mégsem mondanám pofátlannak. Nagyon bújós, de főleg én kapom az öleléseket, meg még apa. A többiek felé van egy kis távolságtartás. A nagyszülőket imádja, sokat is van velük. Már az unokatesókkal is leven, főleg persze Kamillával, hiszen ő is már 3 éves. Samut csak simogatja, és dumál neki.
Összegezve azt mondanám, hogy egy nagyon túlélős tanév után végre megérkezett az oviba. Megérkezett újra a boldog gyerekkorba, és még most is majdnem elsírom magam, ha arra gondolok, mennyire szenvedett. Mégsem akart váltani. Sokszor rágom magam még mindig amiatt, hogy nem vittük el máshova, hogy nem voltam erőszakosabb. De utólag persze mér mindegy, és szerencsére reparálódott a kis lelke. Az enyémnek tovább tart. De minden nap öröm, ha boldog és csicsergős kisfiú jön haza az oviból.
Madzagocska, igazi nagyfiú vagy már! Szeretünk!
Puszi: Anya és Apa
