2019. december 27., péntek

Az első karácsony


Véget ért az első közös karácsonyunk családként. Sokat készülődtünk, ennek megfelelően sokat is idegeskedtünk, valahogy nehezen talált meg 24-én az ünnepi hangulat minket. A kis Madzagocska a Dédinél nagyon nyűgös volt, majd a kocsiban szunyált egyet még. A helyzetet nehezítette, hogy a ded karácsonyi ajándék gyanánt fejlődési ugrást mutatott be, és sokat gyakorolja azóta is a hasra fordulást. Ennek megfelelően rengeteget eszik, és az alvásigénye is nagyobb mostanában.  De amikor odaértünk a rengeteg cuccunkkal Daniékhoz, akkor sikerült lenyugodni mindenkinek. Marcesz végül a hurci klubból kölcsönzött mei tai-ban gubózott be a mellkasomon, és elképesztően imádó szemekkel nézett fel rám folyamatosan.  Így jött a Jézuska is, közösen énekeltünk a gyertyafényben Apával összeölelkezve.....na ott eltört nekem a mécses. Az ajándékba adott képek nagy sikert arattak, itt is megmutatok párat. 




Mi is kaptunk sok jó dolgot. Madzag játékokat, Apa többek között fúrógépet és írótanfolyamot, én forró levegős fritőzt, egy gyönyörűséges új telefont, multifunkciós hajformázót, és közösen egy nyaralást Nagyiékkal és Laci családjával augusztusban, amikor az Ironman verseny lesz. (A versenyen Carmesz is indul majd a babakocsis futamban apai segítséggel). A finom vacsi közben Carmesz a kanapén játszott, Barbi és Máté szórakoztatták, illetve ő minket. Nagyon jó kedve volt. Amikor hazaértünk még egy itthoni kis karácsonyozást is terveztünk, kicsit hármasban lenni, gyertyát gyújtani, egymás ajándékát átadni.... Ám ezt végül Apával  kettesben ejtettük meg, ugyanis Marcika két perc alatt kidőlt, sőt már a kocsiban is aludt hazafelé.

A fotózáson is elaludt
 
Másnap a Nagyinál volt a szokásos szoljankás, töltött káposztás ebéd, ezúttal Laci nagypapa családjával is kiegészülve.  Mindenki megszeretgette a babákat, akik nagyon jól és nyugodtan viselkedtek ebben a nagy tömegben is. Amikor épp nem kézben voltak, akkor együtt hesszeltek a járókában.

Franciskával



Még volt lehetőségünk kicsit társasjátékozni is, bár Madzag addigra már nagyon kidőlt, így nem tudtuk befejezni. 26-án a Pali papa- Mizu nagyi páros jött látogatóba, és karácsonyi ebédre. Én sokat forgolódtam ismét a konyhában, majd a nagyszülők nagyot játszottak az unokával ebéd után. Édes kicsi Kincsünk szinte egész nap aludt rövidebb megszakításokkal, és még ma is többet szunyókált. 

Apa csak 6-án megy dolgozni, így most ő is sokat van Carmesszel. Az elmúlt napokban este ő altatta, sokat játszanak, és többször ő is etette mostanában. Mindkettőjüknek jó ez, és engem is kikapcsol kicsit.
Nagyon klassz kis páros ők ketten
Ma pihenőnapot tartottunk, sok alvással, a maradékok eszegetésével, olvasással, játékkal, illetve Apa szerelt is kicsit. Holnap ismét nagy kaland vár ránk, fellátogatunk Piszkés-tetőre. 

Összességében nagyon jól sikerült kis karácsony volt ez, nagyon más volt így családként, szülőként. Egyrészt kevesebb elmélyülésre és lustálkodásra volt lehetőség, hiszen a napok ugyanúgy melósak egy babával karácsonytól függetlenül is. Másrészről viszont új érzéseket hozott ebbe az ünnepbe is, hogy most már itt van ő is velünk. Főleg a 25-i nap volt új, hogy 4 unoka volt ott, ahogy nálunk régen is. Csak most már nem mi vagyunk a gyerekek, hanem a mi gyerekeink. Nehéz leírni pontosan az érzést, de ez is a felnőttség egy új fokozata dacára annak, hogy közel 40 éves vagyok. A karácsony eddig mindig kicsit visszarepített a gyerekkoromba. Most is így volt ez, csak most már én voltam "Anyu".... és életemben először nem csak a gyerek szerepembe tettem utazást. Valahogy most először nagyon megdöbbentő módon mellbe vágott, hogy hát bizony öregszünk, és egyszer majd vége lesz. Furcsa, melankolikus érzés volt, de egyben nagyon felemelő is, hogy milyen gyönyörű az élet körforgása. Őszintén remélem, hogy a mi kisfiúnknak is olyan szép és izgalmakkal teli karácsonyokat sikerül majd teremtenünk, ahogyan az nekünk volt mindig.  

Drága kisfiúnk! Még rengeteg boldog és közös karácsonyt kívánok Neked a családoddal, legyen annyi örömben részed, amennyit most leírni sem tudok! Nagyon szeretünk!

Anya és Apa 



2019. december 22., vasárnap

Tá-dá-dá-dááááááám

Az első önálló hasra fordulás hátáról a bal oldalán keresztül 2019.12.21. Annnyira büszke vagyok rá!

Persze főleg akkor csinálja, amikor nem látjuk, mert ha ott vagyok, akkor inkább engem néz, és látványosan unatkozva nyígik. De sikerült kilesnem ma reggel, levideózni már csak oldalt fekvésből hasra mozdulat közben tudtam. De megvaaaaaaaaaaaan! Ez a karácsonyi ajándék a drága kis Madzagtól!



Nagyon büszkék vagyunk Rád kisfiúnk! Igazi ügyes nagyfiú vagy! (Én persze sírok....) Szeretünk!

Anya és Apa

2019. december 20., péntek

5 hónapos Kiskincs

Tegnap betöltötte az öt hónapot a kis Madzagja! Egy éve ilyenkor 17 mm-es volt, igencsak megkönnyeztem az emléket :)

2018.12.18.
2019. 12. 13.





















Igazi nagyfiú már a kis Marcesz!

Ilyen kis huncut!
Kinyílt a kis személyisége, és egyre érthetőbben közli a környezetével a kívánságait. Nagyon látványosan tud unatkozni, amikor a "gonosz" Anya nem foglalkozik vele (mert mondjuk elmenne a mosdóba), vagy éppen egyik játékát sem éri el. Szívesen játszik amúgy, átveszi a játékot egyik kézből a másikba, és már egyre többször elfordul, most már jobbra is. Sőt ma hasra fordult 3x. Hason már próbálkozik játékokat megszerezni, és sokáig meg is tartja magát.

Fejjel balra tettem le, körbejárta a járókát

Ha elejti a kezéből a játékot, akkor nagyon fel tud háborodni, és ennek hangot is ad! Mostanában anyásabb lett, jobban igényli a jelenlétemet. Ha kimegyek a szobából máris nyígási helyzet van. Apát is már egyértelműen tudja hova tenni, mert amikor hazaér, nagyon örül neki. Olyankor egy ideig őt jöveti a szemével a szobában.  

Az evés nem változott, ugyan olyan jó étvággyal és lelkesen eszik, mint eddig. Újabban kicsit hektikus, hogy melyik nap mennyit, de amíg szépen hízik én nem aggódom. Sokszor kihagyja mostanra a hajnali evést, így csak 5x eszik egy nap, ha van hajnali akkor 6x. Éjjel már sosem kér enni.

A délutáni alvás rendeződni látszik. Ebéd után beteszem az ágyába, jól besötétítek, és szépen elalszik 1,5-2 órára. Ha nincs sötétítés, akkor játszik :)

Kukucs!
Sokszor nem látom álmosnak, de pár perc alatt elalszik, ha simogatom a buksiját. Este is már egyre többször csak az ágyban altatjuk, nem rajtam. Az elmúlt napokban sokszor 8-fél 9-ig is aludt reggel, nagyon elkényeztet.  Apával is elalszik, néha persze sétálva, de az Apa-idő, jó mindkettőjüknek. 

Fáradt Apa


Még egy alkalom van a Mamakörből januárban, ami kár, mert már éppen kezdte felfedezni a többieket. 

Dumálnak Rozival 😍😍😍😍


Ezután felkeressük a helyi programokat, Kerekítő, Ringató...Továbbá megtanultam a hátamra kötni a gyermeket, így most már újra mehet a Maminbaba Sőt januárban indul a babaúszás! Kapott egy úszónadrágot, amit a pelus fölé kell húzni. Na attól kész vagyok, életemben nem láttam még ekkora fürdőgatyát! Imádom!
A kezemet mellétettem a méretarányok miatt
Készülünk nagyon a Karácsonyra, az első karácsonyunkra CSALÁDként. Mondjuk mostanában legalább annyit bőgök, mint tavaly ilyenkor, állandóan meghatódom ettől. 


Segített az ajándék csomagolásban


Boldog öt hónapos szülinapot kicsi Kincsünk! Nagyon szeretünk!

Anya és Apa

2019. december 10., kedd

Mikulás

Carmesz december 5-én részt vett élete első Mikulás ünnepségén a Koraiban, ahol történetesen a nagypapája volt a Mikulás. Hatalmas zsivaj, sok gyerek, énekeltek, kolompoltak, játszottak.....Marcika nagyon nyugodtan tűrte. A kolléganők között természetesen kézről kézre járt, és mindenki imádta :) Szokás szerint a legnagyobb gondja az volt, hogy melege volt. 

Nagypapi-Mikulással (Anya bőgött rendesen)

Így kell nézni az amúgy is meghatott Anyára (nem fair)

A múlt hét amúgy is eseménydús volt, sokfelé jártunk.Voltunk kedden a Koraiban Gabinál, átbeszéltük egy kicsit, hogy hol tart a legény. Arra jutottunk, hogy a fordulás hiánya miatt unatkozgat, azért nyígásológiai a Madzag, és ezért felületes a nappali alvás. Na a múlt heti fárasztásnak köszönhetően most nagyokat alszik. 7-én meglátogattuk a Nagyit, mert szülinapja volt, majd részt vettünk a grófi rendezvényen Nemsokk szervezésben. Vasárnap a máik Nagyiék voltak itt, szóval volt program bőven.

2019. december 2., hétfő

Na végre!

Anyukája legnagyobb örömére végre egyedül elfordult oldalra a csemete, mindkét irányba, és már játszogat is néha úgy! Még csak egyszer-egyszer láttam, de úgy fest kezd ráérezni az ízére. Nagyon büszke vagyok rá!


A fejemelés is már nagyon klassz, picike segítséggel hasra is fordul, bár továbbra sem a kedvence a dolog. De ha a zikszfaktort lehet nézni, akkor simán tartja. Sajnos ezt sokszor képtelen vagyok normálisan lefotózni, mert mire a telefon megcsinálja a képet, addigra már lejjebb van a feje, vagy belemozdul. 

Már a mellkasát is emeli

Már próbál játszani is hason, olyan édes. Nagyon küzd!

Kellene a játék, de még nem tudja felemelni hason


Újabban az őrületbe kerget a folyamatos lamentálással. A "nincs igazán nagy bajom, csak nyafogok kicsit" hanggal. De ezt képes órákon át nyomni, én meg szálanként befonom a hajam tőle. Ilyenkor nem jó semmi. Sem kézben, sem a játék, semmi. Jóval kevesebbet mondja a megismert hangocskáit, helyette ez az ájjájjjájjgájg, ájgájgájg, ájávávávávává vagy eggeg, gegeíííííí van. De ha ránézek abbahagyja, és röhög. Tehát szerinte a legjobb program, ha mellette állok (ülni nem ér) és őt nézem. Itt van, nézzétek milyen fejet vág közben:



Az éjszakák nagyon szuperek továbbra is, többször kimarad már a hajnali evés is. Ellenben nem sikerül mostanában a napközbeni alvás, csak 20-30 perceket tud aludni, mert felébred. Ilyenkor nagyon fáradt, akkor fokozódik a nyafogás.  De ma pl. 3 órát aludt egyben, mégis lamentál.....Segít, ha Apa magára köti és elmennek sétálni.


Ma esett az első hó idén télen, és Madzag életében is. Megmutattam neki az ablakon keresztül, kapkodta a fejét. Aztán kicsit ki is mentünk, üldögélt a hordozójában, míg havat lapátoltam.



Imádlak te kis nyígásológiai Madzag!

Anya

Sok idő múltán...

 Valahogy nem jutok el a blogolásig. Mentségemre legyen mondva, egyetem, vizsgák, szakdolgozat, beaadandók, plusz a gyerek életét is rendezn...