2020. január 19., vasárnap

Féléves nagyfiú

Atyavilág! 6 hónapos lett Marci! Tudom mindig bőgök, de azért ma mégis. Fél év!

😛

Holnapután megyünk oltásra és státuszra, de hozzávetőlegesen 6 kg-ot mázsál a gyermek. Hosszra passz, de van 68-as ruha, ami jó rá. Szépen halad a súlya, vannak már combocskák, pocak, kerekedik a kis arca. És a haja! Esküszöm naponta nő a haja, és sűrűsödik folyamatosan. Valamilyen rejtélyes okból égnek áll, de így a legcukibb. Íme:

Pihe-puha pehely-haj
Változott az alvás is. Mostanában nagyokat alszik, sokat a nap egészéhez mérten. Este 7-1/2 8-kor elteszi magát aludni. Erre egyedül szokott rá, nem mi erőltettük. Ha picit zörgök körülötte, akkor felkel 1/2 11 körül enni még egyet, és alszik reggel 6-7-ig. Ilyenkor hatalmasat kajál, fent van kicsit, és még visszaalszik délelőtt másfél órát. Korán ebédel és délután is alszik bő két órát. Konkrétan alig van fent 2-3 órát egyhuzamban. Furcsa, mert eddig 4-5 órát is bírt. 

Itt ebéd közben aludt el

A legnagyobb fejlődés azonban az evés területén van. Írtam már pár szót a hozzátáplálásról, abban haladunk szépen előre.Kapott egy nagyfiús etetőszéket is, amelyet még sokáig tudunk majd használni. Most még nagy neki, de jól ledönthető a támla.

Nagy szék, kis Madzag

A sütőtökös cuccot elfogadja, a céklától öklendezett. A legnagyobb kedvenc a banán minden mennyiségben. Általában gabonapéppel keverem neki, de kapott már hozzá körtét is. Képes megenni egy harmad banánt egy kisebb körtével és gabonapéppel.  Ezt annyira szereti, hogy egyedül tömi a szájába a kanalat. Olyan büszke vagyok rá!




Kajás fejek :) Azért a tej a kedvenc!



Január eleje óta megint járunk Vera nénihez, az első alkalom a szünet után fájdalmas volt kicsit, de azóta megint jól tűri. A forgást olykor bemutatja, hason is már tud tenyerekre támaszkodni, de ennyi. Hason sokáig tud már játszani, erősödött a Madzag hát. Magától csak nagyon ritkán pörög. Kapott habtapi lapokat a szőnyegre, így földi Madzag lett belőle. Továbbra is szeret beszélgetni, kis időt eljátszik egyedül, de utána unatkozni kezd. Annyira édesen ki tudja fejezni az örömét! Néha csak azért kacarászik, mert ott vagyunk, és nézzük.Igazán boldog kisfiú! 


Nagypapával mókáznak


A játékokkal sokáig el tud lenni, de ha leejti, akkor komoly cirkusz jön. Gurgulázva tud mérgelődni, és egyre feljebb csavargatja a hangerőt. Akarata van így!

Voltunk megint maminbabázni, egészen jól bírtam. Vettünk egy átmeneti hurcit, amíg nem nő bele a csatosba. Sokat csavargunk már babakocsival is. Rendszeresen jön velem/velünk vásárolni, folytatjuk  a Mamakörös találkákat is. Igyekszem utánajárni az itteni ringatónak is. 

Drága Kisfiúnk! Boldog féléves szülinapot kívánunk! Nagyon-nagyon szeretünk!

Puszi: Anya és Apa











2020. január 14., kedd

Madzaghoz táplálás

Beindult nálunk a hozzátáplálás mizéria. Egyik nap éppen sütőtököt kanalazott a gyermek (2 kanállal maximum), majd megkapta a tejet is, és 1 óra múlva piros foltok jelentek meg az arcán. Paramami persze egyből aggódni kezdett, hogy melyik étel okozhatta ezt. A régebbi laktóz cirkusz miatt pláne kérdéses volt ez, hogy akkor mivel és hogyan induljunk neki a hozzátáplálásnak. Az anyatejet a karácsony környéki nagy zabálás környékén fejte az anyuka, így bármi lehetett a ludas (dió, mák, mogyoró, szegfűszeg, fahéj, stb.) De nyilván ez is kérdés akkor a későbbi fogyasztás szempontjából. 

Ezen felbuzdulva elmentünk egy gasztroenterológus-allergológus szakemberhez, akitől szeretem volna válaszokat kapni ezekre a kérdésekre, illetve a hozzátáplálás irányát meghatározni. A doktornő rettenetesen pökkhendi és lekezelő volt, meg sem kérdezte miért jöttem. A korábbi papírokból kiindulva eldöntötte, hogy biztos a laktózintolerancia miatt. Holott a gyermek már napok óta enzim nélkül kapja a tejet, és semmi baja tőle, tehát szerintem ezt a gondot kipipálhatjuk. Bár tény és való, hogy azért az arcbőre mindig szárazabb kicsit, és dugul az orra (bár ezt ott el is felejtettem említeni olyan letámadó volt). Közben szaranya voltam, amiért nincs 0-24 órát hason a lapos fejű gyerekem, és mi az, hogy nem emelte a fejét rendesen korábban. Hiszen akkor egész nap hason kellett volna lenni. Jeleztem neki, hogy a gyerek ettől egész nap sírt volna, mire egy gúnyos (na ez is egy hülye anya) mosolyt kaptam válaszul. Gyorsan elmondtam neki, hogy mi a szakmám, honnan indultunk, és én magam sem javasolnám, hogy egész nap sírjon egy kisbaba. Többször megjegyezte, hogy miért ragaszkodom ennyire az anyatejhez...Meg mi az hogy vásárolt tej, hiszen akkor honnan tudnánk az összefüggéseket az anya táplálkozása és a gyerek tünetei között. Ezen a ponton rámutattam, hogy na pontosan ezért jöttem őhozzá.  Elmeséltem neki a kálváriánkat a tápszerekkel, a bukással, sűrítéssel. Jeleztem, hogy maximum éjszakára sűrítünk neki, mert a sűrítőben bizony cukor van, az is maltodextrin álnéven (összetétel: maltodextrin, szentjánoskenyérmag, kalcium-karbonát, vas-szulfát, cink-szulfát.). Ezt ő nem tudta. Azt is elmondtam neki, hogy a jelenlegi tápszert utálja Carmesz. Erre elkezdett pofákat vágni, hogy akkor most mi legye a megoldás az averzióim(!!) mellett, hogy a tápszer se jó, a sűrítő se jó.  
Na kipuffogtam magam, mert végül született megoldás. Az anyatejes mamink sajnos elköltözik messzire, tehát péntektől nem lesz anyatej a kis Carmeszek. Marad tehát a tápszer. Abból, mint kiderült a mostanit sok gyerek nagyon bukja, tehát nem csak Marci. Így másik tápszert írt fel, ami teljesen laktózmentes. Emellett megbeszéltük, hogy inkább zöldség irányban indulunk, kevésbé a savas gyümik jöjjenek, illetve a gabonapépek is jól sűrítenek (köles, rizs), azokat is lehet kezdeni. Így akkor tudom mi megy bele a gyerekbe, laktózmentes lesz, és tudom naplózni mellé a bőrtüneteket. Aztán később jöhet a tej.  Volt jelen egy dieteikus is, vele ezt jól átbeszéltük. A továbbiakban emailben értekezünk. 
Utálom a lekezelő orvosokat! Utálom magamat azért, hogy lapos a feje, és emiatt komoly bűntudatom van mozgásos szakemberként. Pedig tényleg van hason, kapja a dévényt, másnak sem ajánlanék mást. Rendesen gyomorgörcsöm van ettől :(

Drága Kisfiam! Látod egy pici tökéletlenség nálad is elfér, de én imádom a lapos buksid minden négyzetcentijét (is)!  Meg téged is úgy, ahogy vagy!

Anya

2020. január 4., szombat

Az első kiruccanás és az első csobbanás

December 28-án szombaton felmentünk a Mátrába, Piszkés-tetőre vendégeskedni. Carmesznek ez volt az első vidéki útja. Az autózást nagyon jól bírta, szinte végig aludt odafelé. A szokásos társaság fogadott minket, a lányok (Eszti, Ági, Szoszó) örömmel babáztak Marcival. Ebédidőben Bori mellkasán hurcizott, ott is aludt egy nagyot, így mi nyugodtan tudtunk enni. Sétáltunk egyet a kertben, ahol Esztivel nagy kalandba keveredtek. A kisasszony ugyanis popóra ült a jégen többször is, míg tolta a babakocsit, így csak Apa szemfülessége és gyorsasága akadályozta meg, hogy magára borítsa a babakocsit Marcistul. Aztán ezzel eljátszottak egy ideig. A séta után az ESZÁ moziba voltunk hivatalosak, ahol a Mézga család egy epizódját vetítették, még Marcinak is külön széke volt, bár ő nem rajongott ezért a programért. 

ESZÁ mozi


Megnéztük inkább a gyönyörű naplementét.



Ezután még bezsebeltem egy Gazdálkodj okosan győzelmet, készült egy pár csoportkép, és hazaindultunk. 

A csapat

No comment

A szilveszter nagy durrogások közepette telt el, borzasztó hangzavar volt. Madzag sokat fent volt, rossz éjszaka volt. Tegnap pedig látogatóba jöttek Ugabiék.

Ma eljött a várva-várt babauszi nap. Az itthoni úszónadrág nagy nagynak bizonyult, így kapott ott egyet. A moshatót nem akartam ráadni, mert némi hasmenéssel küzdött a kis Madzagja. Az új gatyó is nagyon csinos.
Várakozás

Végre felvehette az elefántos köpenyt





Az órát egy kis bemelegítő masszázzsal kezdtük, ezt nehezen viselte ölben tartva, így Apa álldogált vele inkább.

Türelmetlen Nyúl
Gyors zuhany után be is csobbantunk a vízbe. Carmesz nem nagyon tudta hova tenni a helyzetet, csak kapkodta a fejét. Látszott, hogy furcsa érzés neki ekkora vízben lenni, ráadásul Anya is bemerült vele.Sokszor sírás határon volt, pláne amikor ismerkedés közben az egyik kislány arcon fröcskölte a nagy lábbal kalimpálás következtében.
Ismerkedés a vízzel
Játékos feladatok voltak, maga a foglalkozás rövidke volt, mert mind kezdő és pici babával voltunk. Madzag volt az egyik legidősebb a csoportban. Egyik gyerek mosolya sem volt egészen őszinte így első alkalommal. Meneteltünk, énekeltünk, a babákat hintáztattuk a vízben.
(Szerz. megj. : Ismét szembejött a magyar testnevelés teljes kudarca. A szülőknek hátrafelé kellett haladni, a babákat magukkal szembefordítva, hogy ők "ússzanak " előre, és a szülőt is lássák közben. Nos volt, akinek ezt nem sikerült megoldani, még többszöri elmondás után sem. Egyszerűen nem tűnt fel neki, hogy mindenki más hátrafelé halad..... Sírok komolyan.)

A végén volt egy kis önálló játékidő, akkor Apával is úszkált egyet Carmesz.

Elfáradt Madzag


A végén lehetett egyet szaunázni, és száradni a babák számára kedvező hőfokú szaunában. Az autóban persze elaludt hazafelé, majd itthon egy nagy kaja után közel 3 órát aludt délután.

Ügyes voltál Kisfiunk! Remélem megszereted a nagy vízben pancsizást is! Szeretünk!

Anya és Apa

Sok idő múltán...

 Valahogy nem jutok el a blogolásig. Mentségemre legyen mondva, egyetem, vizsgák, szakdolgozat, beaadandók, plusz a gyerek életét is rendezn...