Mozgalmas hetek állnak mögöttünk. Pár új helyen voltunk, vendégségben is itt-ott.
Amíg vizsgázott az autóm, addig a dunaharaszti nagyszülőknél hesszeltünk. Kaptunk minden földi jót, és a nagyszülők hatalmasat játszottak az unokával. Apa totál elérzékenyült azt látva, hogy az ő apukája játszik, az ő kisfiával, az ő régi pokrócán, a gyerekkori házban, a gyerekkori szőnyegen. Valóban szép jelenet volt.
A Nagypapa elővette a zenész oldalát is persze, és zongorázott Madzagnak. A Nagyi pedig énekelt hozzá.
Még megcsodálták őt a Nagyi barátnői is, így négy nővel körbevéve igazán kitüntető figyelmet kapott a fiatalember. Fürdött is benne rendesen.
A zene vonalon folytatván elmentünk a Pagonyba csellós zenebölcsire Péter bácsihoz. Nagyon szuper kis foglalkozás volt, Marci is húzta a vonót. Végig nagyon figyelt, el is fáradt rendesen.
![]() |
| Így figyelt |
Az uszoda is jelezte, hogy mehetünk ismét úszni, így ott is jártunk a héten. Másodszorra sokat mosolygott a vízben, de sajnos az időpont nem volt túl jó, mert alvásidőben mentünk. Majdnem elaludt a vízben a kis drágám.
Dóri napon meglátogattuk a kolléganőmet Dórit, akinek 1 hónappal fiatalabb kislánya van. Édesen babáztak együtt a fiatalok.
Folytatódott a mamakörös találkozások sora, igyekszünk minden héten összejönni. Múlt héten nekem iszonyú migrénem volt, így csak telefonon kapcsolódtam az alkalomhoz, de ezen a héten már sikerült elmenni.
![]() |
| Simi, Marci, Rozi |
A hordozós klubban is voltunk múlt héten, ahol egy közös, szülésélményeket megosztó beszélgetést vezettek le önkéntesek egy perinatális tanácsadóval együtt. (Itt talán sikerül üzleti kapcsolódást is tető alá hozni, mert remélhetőleg összejön egy szülésfeldolgozó csoport itt Érden, aminek helyszínéül a Mozgáskuckó fog szolgálni.)
Múlt vasárnap Anya elszabadul korais szervezésben egy koncertre, addig Apa és Madzag látogatókat fogadtak. Apa volt kollégája Anikó és a lánya (szintén friss anyuka) Kitti jöttek el. Egy hatalmas pelenkatortát kapott Carmesz, játékokkal, ruhákkal tűzdelve.
Ma pedig életében először játszótéren járt Madzagocska, ott találkoztunk egy régi kolléganőmmel, akik talán Érden vesznek házat. Hintázott a kis Carmesz, nagyon cuki volt.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése