![]() | |
| 😛 |
Holnapután megyünk oltásra és státuszra, de hozzávetőlegesen 6 kg-ot mázsál a gyermek. Hosszra passz, de van 68-as ruha, ami jó rá. Szépen halad a súlya, vannak már combocskák, pocak, kerekedik a kis arca. És a haja! Esküszöm naponta nő a haja, és sűrűsödik folyamatosan. Valamilyen rejtélyes okból égnek áll, de így a legcukibb. Íme:
![]() | |
| Pihe-puha pehely-haj |
Változott az alvás is. Mostanában nagyokat alszik, sokat a nap egészéhez mérten. Este 7-1/2 8-kor elteszi magát aludni. Erre egyedül szokott rá, nem mi erőltettük. Ha picit zörgök körülötte, akkor felkel 1/2 11 körül enni még egyet, és alszik reggel 6-7-ig. Ilyenkor hatalmasat kajál, fent van kicsit, és még visszaalszik délelőtt másfél órát. Korán ebédel és délután is alszik bő két órát. Konkrétan alig van fent 2-3 órát egyhuzamban. Furcsa, mert eddig 4-5 órát is bírt.
![]() |
| Itt ebéd közben aludt el |
A legnagyobb fejlődés azonban az evés területén van. Írtam már pár szót a hozzátáplálásról, abban haladunk szépen előre.Kapott egy nagyfiús etetőszéket is, amelyet még sokáig tudunk majd használni. Most még nagy neki, de jól ledönthető a támla.
![]() |
| Nagy szék, kis Madzag |
A sütőtökös cuccot elfogadja, a céklától öklendezett. A legnagyobb kedvenc a banán minden mennyiségben. Általában gabonapéppel keverem neki, de kapott már hozzá körtét is. Képes megenni egy harmad banánt egy kisebb körtével és gabonapéppel. Ezt annyira szereti, hogy egyedül tömi a szájába a kanalat. Olyan büszke vagyok rá!
Kajás fejek :) Azért a tej a kedvenc!
Január eleje óta megint járunk Vera nénihez, az első alkalom a szünet után fájdalmas volt kicsit, de azóta megint jól tűri. A forgást olykor bemutatja, hason is már tud tenyerekre támaszkodni, de ennyi. Hason sokáig tud már játszani, erősödött a Madzag hát. Magától csak nagyon ritkán pörög. Kapott habtapi lapokat a szőnyegre, így földi Madzag lett belőle. Továbbra is szeret beszélgetni, kis időt eljátszik egyedül, de utána unatkozni kezd. Annyira édesen ki tudja fejezni az örömét! Néha csak azért kacarászik, mert ott vagyunk, és nézzük.Igazán boldog kisfiú!
![]() |
| Nagypapával mókáznak |
A játékokkal sokáig el tud lenni, de ha leejti, akkor komoly cirkusz jön. Gurgulázva tud mérgelődni, és egyre feljebb csavargatja a hangerőt. Akarata van így!
Voltunk megint maminbabázni, egészen jól bírtam. Vettünk egy átmeneti hurcit, amíg nem nő bele a csatosba. Sokat csavargunk már babakocsival is. Rendszeresen jön velem/velünk vásárolni, folytatjuk a Mamakörös találkákat is. Igyekszem utánajárni az itteni ringatónak is.
Drága Kisfiúnk! Boldog féléves szülinapot kívánunk! Nagyon-nagyon szeretünk!
Puszi: Anya és Apa








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése