2019. október 26., szombat

Kalandor és metró Madzag

Ma nagy túrát tettünk a kis Madzaggal. Felkerekedtünk, és meglátogattuk a hordozási konferencia vásár részét, ahol lehetett a hordozókkal ismerkedni, és próbálgatni.
Tekintve, hogy az esemény a Kossuth Klubban volt, így az autót a Bikás parkban hagytuk és metróra pattantunk. 


























A Kálvin téren leszálltunk és odasétáltunk. A hely pici volt és zsúfolt, a választék, mint égen a csillag. Fogalmam se volt, hogy ennyiféle cég és hordozó van. Felpróbáltam négy félét is, plusz egy karikás kendőt. Sikerült elsőre belenyúlni, mert amit először próbáltam, az volt a legkényelmesebb, és sorban ahogy mentem előre, úgy egyre kevésbé. Kényelmetlen egyik sem volt, csak annyira jó, mint az első nem volt még egy. Ez egy csatos hurcika, de van hozzá kiegészítő párnaszett a popsi alá és a nyak mögé, így ilyen pöttömkéknek is jó, mint Carmesz. A popó alatti párna segíti a nagy terpeszt és a térdek helyes magasságát, illetve jelentősen lerövidíti a hordozó magasságát. A nyakpárna a nyakrészt hivatott szűkíteni, hogy a baba feje /tarkója is jól illeszkedjen. Amikor meg nagyobb lesz, ezeket ki lehet venni. Mindenhol állítható pántok vannak rajta, lent, középen és fent is. A középső pánt húzza oda a gyerkőc hát részét is, így végig szépen tud simulni. 4 évszakos cucc, mert a hátulján felgöngyölhető az anyag, ami alatt hálós anyag van, a gerinc mentén erősített csíkkal, így nyáron szellőzik a baba háta, hidegben meg legöngyölhető a háti rész. Van hozzá alvócsuklya is (szintén hálós), amit a fejére lehet húzni, ha elalszik benne, így nem billen el. A derékon és a vállon vastag, párnázott, jól illeszkedő pántok vannak. Elől és háton is lehet vele hordozni, akár 3 éves korig. Íme a love radius fizio:

Itt még Marcival próbáltam (popó párnás változat)



A másik, ami elnyerte a tetszésemet, az a karikás kendő. Abban igazából csípőn és háton lehet hordozni, ott a csípő verziót próbáltam ki egy műbabával, mert az igaz bealudt az ebéd után Apán. Nagyon kényelmes volt az is, és a legjobb, hogy pofonegyszerű. A totyogós korra javasolták igazán, amikor a gyerek két percenként fel- és lekéredzkedik, de nagy cula korában is bele fog férni. Egy mozdulattal bele lehet tenni, nem kell állítgatni. Ilyen itthon felkapom, és van szabad kezem típusú hordozásra is jó, a hátránya a féloldalasság. Az egyik cégnél gyártanak csillagképes anyagot, hát abba beleszerettem. Igaz csak hordozókendő és mei-tai volt nekik belőle, de azt mondta a hölgy, hogy karikásat is tudnak készíteni. Mutatom (a fejemet nem ér nézni, sokan voltak, meleg volt, nyűgös voltam):

Ez az anyag szerelem




Valószínűleg ez a kettő lesz, az egyik karácsonyi vágyásban, a másik meg csak úgy. A mi mostani hordozónkra meg csak néztek, mint a moziban, hogy az vajon mi. Senki nem látott még ilyet. 
Miután meglett a választás, hazafelé indultunk, ismét metróztunk. 

Kálvin téri Madzag



A metrón már én is fáradt voltam, így lecsüccsentem az engem megillető helyre. A piktogramok közül az első jogosított fel a kiemelt helyre, de megjegyzem úgy nézek ki, mint a harmadik, és úgy éreztem magam, mint a második. No comment.


Olyan szép idő volt, így megebédeltünk a Bikás parkban. Hazafelé megnéztük, hogy milyen állapotban van a Dédi háza (pár napja tűz volt), és éppen láttuk a betegszállítót, aki hozta haza. Így gyorsan felugrottunk hozzá is egy puszira, nyilván nagyon örült. Az autóban aztán aludt egy 30 percet a fiatalember, itthon evett egy nagyot, és azóta csiripel. 

Nagyon szeretünk te kis kalandor kisfiúnk!

Anya és Apa









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Sok idő múltán...

 Valahogy nem jutok el a blogolásig. Mentségemre legyen mondva, egyetem, vizsgák, szakdolgozat, beaadandók, plusz a gyerek életét is rendezn...